• thumbnail
    Story 15: 1962

    Fiatal vezetői csapat, ambiciózus célkitűzések

    2 Minutes | 5323

Fiatal vezetői csapat, ambiciózus célkitűzések

A következő generáció átveszi az irányítást és új utat választ

Amikor Eduard Rauch 1962-ben meghalt, Ernst Rauch visszavonult az ügyvezetéstől. A vállalat irányítása egy új, nagyon fiatal generáció kezébe került. Ernst Trudi nevű lánya ekkor csak 29 éves volt, az öccse Erich pedig 27. Eduard Franz nevű fia ekkor 22, az öccse Roman mindössze 17 éves volt. Roman még iskolába járt és nagykorúságáig várnia kellett arra, hogy az ügyvezető igazgatói pozíciót hivatalosan is betölthesse.

A három idősebb gyereket azonban már évek óta teljes mértékben bevonták a vállalkozásba. Trudi az 1940-es évek végétől a könyvelés és bérszámfejtés területén dolgozott. Erich 1952 óta foglalkozott a gyártással. Franz pedig 1958 óta segítette apját a kereskedelmi feladatok ellátásában, mindenekelőtt a vevőkapcsolatok területén.

A korábbi évek fejlődése ellenére a Rauch a 3. generáció színrelépésekor 12 millió osztrák shilling értékű forgalmával és 30 dolgozójával lényegesen kisebb volt a többi gyümölcslégyártónál.
A fiatal vezetői csapat számára egyértelmű volt: akkor lehet a legjobb gyümölcslevet a legjobb áron előállítani, ha a vállalkozás maga nagy. Így tehát négyen új, bátor stratégiát határoztak el: mi leszünk a piacvezetők Ausztriában.

A következő generáció 1962-ben egy megbízható, de végső soron nagyon óvatosan vezetett vállalkozást vett át. 12 milliós forgalmával és 30 dolgozójával a Rauch lényegesen kisebb volt, mint a többi gyümölcslégyártó.

A Rauch 1966-ban - irány a nagyvilág

Ask Rauch