Enni és inni mindig kell

Cégalapítás 1919.09.01.: A gyümölcslét megelőző készülődés izgalma

10 hónappal korábban ért véget az első világháború. Szerencsére Franz Josef mindkét idősebb fia, Eduard és Ernst - ha sebesülten és betegen is - de túlélték a frontszolgálatot. A testvérével, Johann Baptisttal közösen üzemeltetett hímzőüzemük is egész jól átvészelte a háborút.

Szeptemberben vidéken is kevés lett a szén. A vonattársaság már alig indított személyvonatokat. Mivel fűtenek majd télen a szobában? A voralbergiek többsége ennek ellenére mégis tele volt reménnyel, hiszen eldőlt, hogy hamarosan Svájc egyik kantonja lesznek. Májusban több mint 80%-ban szavaztak a csatlakozás mellett, és igzatottan várták a nagy eseményt.

Gyümölcslével és pálinkával övezett jövő
A Rauch család is optimistán nézett a jövőbe: Franz Josef 1919.09.01-én 38.000 koronáért megvásárolta Franz Amanntól a szomszédos házat a gyümölcsfeldolgozóval és a pálinkafőzdével együtt. Okos döntés volt a második üzlet létrehozása, és egyben perspektívát adott másodszülött fia, Ernst számára. Az ő kereskedői tehetsége is korán megmutatkozott, de a „Rauch Fivérek” hímzőüzemében a 10 gyerek közül csak egyetlen egynek, az elsőszülött Eduardnak volt hely. 

Egy öreg kézi kosárprés, tárolónak egy pár régi sörös hordó a pincében, a mosókonyhában egy pálinkafőző – szerényen indult Franz Josef az új üzletágban. De a család mindig is keményen dolgozott és az üzlet ígéretes volt: enni és inni mindig minden embernek kell.

Rauchék már korán árultak mustot a saját nevük alatt.