Új idők, új stratégia

Rankweilben a holnap gyors világához alkalmazkodnak

"Enni és inni mindig kell." Ez volt a cégalapító jelmondata 1919-ben. A „biztos üzlet” ellenére a Rauchnál is érezték a 2008-as globális gazdasági válság következményeit, különösen Kelet-Európában.

Ezt Jürgen Rauch és vezetői csapata sem felejtette el, amikor 2010-ben új irányvonalakat dolgoztak ki a vállalat számára. Globálisan hálózatba szerveződő világ, egyre gyorsabban változó trendek: ilyen körülmények között egy ilyen nagyvállalatot sokkal átfogóbban kell vezetni, mint korábban.

A vezetés hónapokig újra és újra összeült a témakör szakértőivel, hogy "Rauch 2020" mottó alatt kidolgozzák a jövőre vonatkozó stratégiát. Jürgen Rauch szavaival: „A valódi fenntarthatóságról, a piaci fellépésünk erősítéséről volt szó. A digitalizálásról és arról beszéltünk, hogyan tudunk még szorosabban együttműködni a cégen belül úgy, hogy egyidejűleg rugalmasabban reagálhassunk a külvilágra. A tárgyalások során nagyszerű, nyitott légkör alakult ki, amely közös, világos tájékozódást tett lehetővé. Ma már látjuk, hogy akkori elgondolásaink meglehetősen helyesek voltak.”

 

Példa a „2020-as stratégiából”
Bővítés a friss gyümölcslevek irányába a Rauch Juice Bar márkájával