a fehérjék anyagcseréjéhez

A piridoxin – más néven B6-vitamin – megközelítőleg 200 enzim működését segíti elő, valamint fontos szerepet játszik a fehérjék képzésében és felbontásában az emberi szervezeten belül. Elengedhetetlen a sejtosztódáshoz, s ezen kívül lecitint termel, amelyre az idegeknek és a sejthártyának van szüksége. A B6-vitamin segíti továbbá a vér vörös színét biztosító hemoglobin képződését is.

A serdülők és az idősek, akik egyoldalúan táplálkoznak, gyakran túl kevés piridoxint fogyasztanak. Ugyanez vonatkozik a fogamzásgátló tablettákat szedő nőkre is. A B6-vitamin segít azokon a terhes asszonyokon is, akik gyakran hánynak, továbbá enyhíti a menstruációs panaszokat is. Előfordulhat, hogy a depresszióban, alvászavartól, vagy lidérces álmoktól szenvedők, illetve azok az emberek, akik nem tudnak az álmaikra visszaemlékezni B6-vitaminhiánnyal küzdenek. Gyakran következnek be fejlődési zavarok azoknál a gyerekeknél, akik túl keveset kapnak ebből a vitaminból.

A gabonamagvak és a teljes kiőrlésű cereáliákból készült termékek kitűnő B-vitaminforrások, tehát a B1-, és a B3-vitamin mellett nagy arányban tartalmaznak B6-vitamint is. A gyümölcsökben, zöldségfélékben és a gyümölcslevekben is nagy koncentrátumban található piridoxin. A különböző halfajták, például a szardínia és a lazac is tartalmaznak B6-vitamint, akárcsak a hús és a belsőségek, például a máj.

Forrás: Dr. Volker Schmiedel: „Fit und gesund mit Vitalstoffen”, Gräfe und Unzer, München.